Egy kedves kertész barátunktól kaptunk néhány tippet, hogy hogyan locsoljuk a virágainkat amíg nyaralni vagyunk. És úgy döntöttünk ezeket meg is mutatjuk nektek. Lássuk:

 

Az első módszerhez kell egy tartály, amiben a vizet tároljuk. Mi erre PET palackot használunk az újrahasznosítás jegyében. Ezen kívül még szükségünk lesz egy régi pólóra vagy valamilyen rongy darabra és persze az öntözendő virágra.

A rongyból egy hosszú csíkot vágunk és beledugjuk az üvegbe.

Ha megvagyunk a másik végét a virágföldbe nyomkodjuk és már csak azt kell megvárnunk, hogy átnedvesedjen az egész rongy. Ezek után szépen lassan átszivárog a víz és így a növényünk végig locsolva lesz a nyaralásunk alatt.

A következő módszer talán még egyszerűbb. Szükségünk lesz újra egy PET palackra, illetve két karóra, ami elbírja a palackunk vízzel teli súlyát.

A palackot egyszerűen ragasztószallagal a karóra erősítjük és azt a cserépbe szúrjuk.

Ha megfelelően beállítottuk egy picit lecsavarjuk a palackunk kupakját csak annyira, hogy éppen szivárogjon a víz és már indulhatunk is nyaralni. A virágunk már nem fog kiszáradni.

A harmadik és egyben utolsó módszer egyszerre több virág folyamatosa locsolására is alkalmas. Ehhez is kell egy palack, egy tálca és persze a virágaink.

A palackunk alját egy kis sniccerrel óvatosan kivágjuk és a tálcába fordítjuk. A virágokat mellé tesszük és gyakorlatilag kész is. Innentől mint egy önitató működik a dolog. Az egyetlen fontos dolog, hogy a palackon lévő lyukat alacsonyabbra vágjuk mint a tálcánk pereme, mert ha nem a víz kifolyik. De ha ügyesek vagyunk akkor ha csökken a vízszint a lyuk magasságáig azonnal újratöltődik.

Jó barkácsolást! És persze jó nyaralást mindenkinek!