Miért költenél rá rengeteget, ha te magad is megcsinálhatod és az olyan lesz, amilyet te szeretnél? Gondoltunk egyet és mi is úgy döntöttünk, hogy megépítjük a mi saját kerti konyhánkat. Alapvető elképzelés volt, hogy a lehető legtakarékosabb és legkézenfekvőbb megoldásokkal próbáljuk elkészíteni úgy, hogy az közben szép is legyen.

 

Az első dolog volt, hogy betonból alapot öntöttünk neki, amit egy fémváz összerakása követett. Ahogy az látható, helyenként elég vegyes anyagokból dolgoztunk a költségek lefaragása érdekében.

A konyhánk hátulját szendvicspaneltető elemei és lambéria adják, aminek a felrakása viszonylag gyorsan halad, különös szakértelmet ebben az esetben nem igényel, tartós és nem mellesleg jól is mutat. Az elkészült fémvázat ezután kiegészítettük a konyha tartóelemeivel és el is kezdtük az összerakást. A vázat betonyp lappal borítottuk, így alakítottuk ki a konyhánk szerkezetét. Ezt később szeletelt kistéglával borítottuk be.

Az ajtókat lambériából készítettük, a munkalapot pedig egy  használt nagykonyhai mosogató és inox lap adja. Illetve egy gáz főzőlapot is sikerült beleépítenünk. Helyet kapott benne a hűtő és egy fa munkalapon a grill.A felső szekrényt egy grillkocsi régi fém ajtajaiból készítettük.

Fontos része az egész építménynek, hogy a tető tulajdonképpen napelemekből áll alatta vízelvezetéssel, azalatt pedig egy lambériaburkolat, hogy a konyhában állva is esztétikus legyen a látvány.